Gréta meglátja a Földet

Valahol messze, a Tejútrendszer peremén, ahol a csillagok nemcsak fénylenek, hanem halkan muzsikálnak is, él egy különleges égi lány, akit Grétának hívnak.

Gréta még az égi lányok közt is a legeslegkülönlegesebb, mert ő egy smaragdzöld űrlány, akinek nem egy, hanem rögtön két szíve is van. Az egyik szíve a sajátja, a másikkal viszont mindenki más örömét és bánatát érzi.

Egy napon Gréta a hatalmas égi távcsövén keresztül egy apró kék bolygót pillantott meg: a Földet. Ahogy egyre közelebb hozta a képet, észrevett egy tábort, ahol gyerekek játszottak. Látta, hogy ezek a gyerekek bátrak, igazi harcosok, akiknek a tekintetében ott csillog a kitartás.

Ám ahogy tovább figyelte őket, valami mást is meglátott.

Az űr sötét mélyéről ott ólálkodott körülöttük Morgó, a Fénylopó.

A fénylopó felébred

Morgó nem szerette a jóságot, a vidámságot és a reményt. Legszívesebben szürke köddel takarta volna be az egész világot, hogy senki ne lássa többé a csillagok fényét.

Abban a pillanatban Gréta érezte, hogy a szíve – az a második, az a zöld – nagyot dobban.

És valami olyan történt, ami addig még soha.

A zöld szíve halványan világítani kezdett.

– Segítenem kell nekik! – döntötte el.

Megfogta legféltettebb kincsét: egy hatalmas varázsdobot.

BUMMMMM…

A dob hangja végigsuhant a csillagok között, és elért egészen a Földig.

A legbátrabb kis harcos hallotta meg először. Kíváncsian figyelte, mit üzen a dob.

BUMM…

– Nem vagy egyedül…

Majd még egyszer:

BUMM…

– Indulok hozzád…

– Hozzám?

– Ki vagy te? – suttogta.

BUMM…

– Gréta vagyok, hamarosan találkozunk…

Gréta beszállt az űrhajójába, és elindult a Föld felé.

A szürke köd

Ám Morgó azonnal utána suhant az űr sötétjében.

– Nem engedem, hogy fényt vigyél nekik! – morgott.

Amikor Gréta már majdnem megérkezett, Morgó hirtelen felemelte hosszú, ködös karját.

– Szürke köd, kavarogj! Fényes út, elfogyj!

Abban a pillanatban hatalmas, gomolygó köd örvénylett Gréta űrhajója köré. A zöld szív fénye megremegett, a varázsdob elhalkult, és az űrhajó letért az útjáról.

Gréta nem oda érkezett, ahová szeretett volna.

A kis harcos és Gréta között sűrű szürke köd terült el.

A kis harcos rémülten nézett körül.

– Gréta… hol vagy?

A köd túloldaláról halk hang felelt.

– Itt vagyok! Ne félj!

Hallgass a szívedre!

– Nem látlak!

– Közelebb vagyunk egymáshoz, mint gondolod! Bátorság! – kiáltotta Gréta.

Morgó hangosan felnevetett.

– Hahaha! Ezen a ködön sosem juttok át!

A kis harcos összeszedte minden erejét, és elindult.

Gréta a túloldalról próbálta vezetni a zöld szív fényével. De a köd egyre sűrűbb lett. A kis harcos már alig látott valamit maga előtt.

– Gréta… félek…

– Ne add fel! – szólt Gréta. – Hallgass a szívedre!

Ám Morgó újra felnevetett.

– Hiába próbálkoztok! Sokkal erősebb vagyok nálatok!

A kis harcos ekkor megállt. Behunyta a szemét, és halkan suttogni kezdte:

– Anya… Apa… segítsetek…

Az apródok

A köd túloldalán Gréta nagyot ütött a varázsdobra.

BUMM…

Ő is behunyta a szemét.

– Barátaink… segítsetek…

És akkor hirtelen minden irányból léptek zaja hallatszott. Döngött a föld.

Jöttek a kis harcos apródjai. Futottak, ahogy a lábuk bírta.

– Itt vagyunk! – kiáltották egyszerre.

Áttörtek a ködön, és a kis harcos mellé álltak.

Morgó azonban újra felemelte a karját.

– Szürke köd, kavarogj! Fényes út, elfogyj!

A köd még nagyobbra nőtt. Az apródok alig látták egymást.

Morgó elégedetten nevetett.

– Ennyien sem győzhettek le engem!

Az Égimotorosok

Gréta ekkor hatalmasat ütött a varázsdobra.

BUMMMMM…

Majd így kiáltott:

– Égimotorosok! Most van szükség rátok!

Egy pillanatra minden elcsendesedett.

Majd mély morajlás hallatszott.

Egy… és még egy… és még egy…

BRRRRMMMM…

Az égimotorosok dübörgése úgy hasított bele a ködbe, mint egy villámfény az éjszakában. Fénycsíkokat húzva száguldottak át a szürke gomolygáson.

– Utat a kis harcosnak! – kiáltották.

– Tartsatok ki!

Az égimotorosok áttörték a ködöt, de Morgó még mindig ott kavargott előttük.

– Nem! Nem! Még mindig erősebb vagyok! – ordította.

– Szürke köd, kavarogj! Fényes út, elfogyj!

Az égi sereg

A köd újra sűrűsödni kezdett.

A kis harcos rémülten Gréta felé nézett.

– Mi lesz most?

Gréta újra ráütött a varázsdobra.

BUMMMMM…

Újra lehunyta a szemét, csak állt némán. A zöld szíve egyre fényesebben ragyogott.

És akkor…

Az égből halk nevetés hallatszott.

Apró csillagfények, mint táncoló szikrák, kezdtek parázslani körülöttük. Egyre fényesebben, majd hirtelen fellobbantak, ragyogtak, mint a Nap.

Megérkezett az égi lányok és fiúk serege.

– Mi is itt vagyunk! – kiáltották.

– Menj, kis harcos! Fuss, ahogy a lábad bírja!

Morgó ekkor először ijedt meg igazán.

– Ez lehetetlen… az égiek nem jönnek le a Földre!

A kis harcos bátran Morgó szemébe nézett.

– Még ennyit sem tudsz?

– Ők mindig itt vannak velünk!

A nagy dobbanás

– Szürke köd, kavarogj! Fényes út, elfogyj! – kiáltotta rémülten Morgó.

De már nem volt hatalma többé.

Az égi gyerekek körbeállták Grétát, a kis harcost és az apródokat. Az égimotorosok pajzsként védték őket.

Gréta mosolyogva a kis harcosra nézett.

– Készen állsz?

A kis harcos bólintott.

– Igen.

– Akkor most rajtad a sor! – mondta Gréta.

A zöld szíve egyre fényesebben izzott.

A kis harcos mély levegőt vett, felemelte a kezét… és teljes erejéből megszólaltatta a varázsdobot.

BUMMMMM…

A hang végigsöpört a táboron, fel az égig, egészen a Holdig.

Abban a pillanatban minden szív egyszerre dobbant, Gréta zöld szíve pedig vakító fénnyel ragyogott.

A szürke köd repedezni kezdett.

Morgó rémülten hátrált.

BUMMMMM…

Szólalt meg újra az égi dob.

A köd lassan szertefoszlott az éjszakai égben.

Morgó, a Fénylopó pedig egy utolsó morgással visszament az űr sötét mélyébe, oda, ahonnan már nem érhette el a kis harcos szívét.

A smaragdfény

Gréta a kis harcoshoz lépett.

– Büszke vagyok rád, nekem most haza kell mennem.

Gréta űrhajója lassan felemelkedett az ég felé. A zöld szíve még egyszer felragyogott, és egy apró smaragdfény hullott a kis harcos tenyerébe.

– Mi ez? – kérdezte.

– Egy darab a bátorságodból – mosolygott Gréta. – Emlékeztet majd arra, hogy a fény mindig benned volt.

Majd az űrhajó eltűnt a csillagok között.

Hol az ég a földdel összeér

Azon az estén, amikor minden elcsendesedett, a kis harcos felnézett az égre.

Mintha nagyon messziről egy ismerős hangot hallott volna.

– BUMMMMM…

A kis harcos elmosolyodott.

Tudom ám, hol vagy…

Pontosan ott, „hol az ég a földdel összeér”.

Ufó-Life